Tavaly ilyentájt, november elején jártunk Berlinben. Voltaképpen nem adventi kirándulásnak indult, nem is számítottunk rá, hogy olyankor már találunk bárhol is. Végül belecsöppentünk.
Két napra látogattunk a német fővárosba. Előre kiszemeltük, mely látnivalókat szeretnénk megnézni, plusz mellé úgyis adódik mindig egy kisebb eltévelyedés, sétafikálás is. És bár november eleje volt, a hőmérsékletet is egész jónak írta az előrejelzés, de egészen más a hideg ott, mint itt nálunk. Amolyan csontig hatoló, ahogy mondják. Szóval öltözzünk fel jól, ha nem ott akarunk pulóvert meg vastag harisnyát vásárolni, miután már az összes magunkkal vitt ruhát magunkra húztuk egyszerre. 🙂 (tovább…)
