Kissé rendhagyó bejegyzés, már csak azért is, mert a tulajdonképpeni beszámoló egy másik blogon található, mégpedig az Objektív a fiókból oldalán, ahol ezen kívül számos cikket olvashattok (könyvajánlókat, interjúkat, színházi ajánlókat, beszámolókat egyéb rendezvényekről).
http://objektivafiokbol.blogspot.com/2017/10/egy-country-koncert-margojara.html
Amit itt hozzátennék, az az utazás része. 🙂
Nos, mivel ezúttal csak a koncert miatt utaztunk Londonba, csak egy éjszakát töltöttünk ott. Mindemellett úgy terveztük, ha már ott vagyunk, azért hozzuk ki belőle a maximumot, ezért odafelé a legkorábbi Wizzair géppel mentünk, ami 6-kor indult, visszafelé pedig szintén ezzel a társasággal terveztük az utat másnap este 9-kor. Csakhogy: a Wizzair módosította a lefoglalt járatunkat, pontosabban törölte. Mivel a teljes két napunk így ugrott, igyekeztünk a lehető legtovább maradni, így átfoglaltuk a Ryanair délután 6 órási járatára. Ezt az átfoglalást úgy kell érteni, hogy szerencsére a Wizzair visszautalta a pénzt, így új jegyet vásároltunk a másik társaságnál. Még mindig jobbnak tűnt, mint a délután 2-kor induló géppel menni. Nyertünk pár órát. A transzfer buszt a visszairányba így is buktuk, arra nem tudtunk visszatérítést kérni, de ez van. Persze a Ryanair közvetlenül ez után jelentette be a járattörléseket, így izgulhattunk tovább, de szerencsére ezzel nem lett probléma. 🙂
Naivan úgy terveztük, hogy mi majd gyalog jutunk el mindenhova. Nos, amint beértünk a városba és felmértük a távolságokat, rájöttünk, hogy ez kizárt dolog. Így vettünk egy napijegyet, ami metróra és buszra is jó. Ennek darabja 12,50 font. Természetesen utána akadtunk rá, hogy lehet kapni csak buszra is, ami jelentősen olcsóbb, 5,50 font. Jobban megérte volna, mivel főként buszoztunk, metróval csak egyszer mentünk, hogy “ha már ezt a jegyet vettük” alapon. Ugyanis busszal közlekedni Londonban felér egy hop on-hop off városnézéssel, csak töredék áron. Tény viszont, hogy busszal eljutni bárhova hosszabb ideig tart, mint ha metróznánk, és kissé macerás is, hogy megtaláljuk, melyik jelzésű megállóból is megy az, amelyik nekünk kell, és ha megtaláltuk, valóban oda megy-e, de ettől függetlenül szerintem sokkal nagyobb élmény.
Este pedig szintén járnak éjszakai buszok, de a metró is sokáig közlekedik, mert amikor mi egy óra körül visszaindultunk a szállásra, még minden járt.
Szállást a Palmers Lodge Swiss Cottage-ben foglaltunk, ahol megszálltunk már egyszer, ugyanígy egy koncertre utazás alkalmával. Bár koedukált szobába foglaltunk, kétszemélyes ágyak vannak, függönnyel elválasztva. Az épület nagyon impozáns, régi stílusú, így a hangulat is egészen egyedi. Teljesen meg voltunk elégedve vele.
Mivel nagy rajongója vagyon Ben Aaronovitch London folyói sorozatának, bejártuk pár helyszínét, például a Covent Gardent, ami valami elképesztően hangulatos, odáig voltunk érte, valamint a Sohot.
A parkok nagy részét az előző londoni látogatásunk alkalmával már felfedeztük, így azok most javarészt kimaradtak, viszont mivel a Regent’s Parkban még nem jártunk, azt mindenképpen beszorítottuk. Főleg, mivel szerettünk volna mókust látni. 🙂 Szinte körbejártuk a parkot, amikor még egyetlen mókus sem akadt az utunkba, ám amikor a Queen Mary’s Garden részbe érkeztünk, és leültünk a rózsák között egy padra, egy az ölembe ugrott. Ez váratlanul ért, és mivel a fényképezőgép is az ölemben volt, a mókussal együtt, megörökíteni sem tudtuk. Viszont ezen a részen temérdek mókussal találkoztunk, így néhány kép azért készült. 🙂
Kommentek